Nekem egyforma, az én fülemnek,
Ha kéj liheg vagy kín hörög,
Vér csurran vagy arany csörög.

Én tudom, állom, hogy ez: a Minden
S hogy minden egyéb hasztalan:
Vér és arany, vér és arany.

Meghal minden és elmúlik minden,
A dics, a dal, a rang, a bér.
De él az arany és a vér.

Nemzetek halnak s újra kikelnek
S szent a bátor, ki, mint magam,
Vallja mindig: vér és arany.

                                                                                  (1907)

Adyt mindig is szerettem. A magyar érettségin is az Adys téma kifejtését választottam. Nem vagyok nagy irodalmár, sőt azt hiszem, a bölcsész szemlélet csírája is hiányzik belőlem, ezért nem is fogok itt suta verselemzésbe kezdeni (a suszter is maradjon a kaptafánál, igaz?), de azt tudom, hogy Ady számomra a magyar költők egyik legnagyobbja. Egy innovatív zseni. Egyébként a vers nem csak a címe miatt került be a blogba; a következőekben ismertetésre kerülő apró adalék is beleillik a blog fő csapásirányába: Ady szifiliszben halt meg 1919-ben, magyar nevén vérbajban. (Ami ma már antibiotikumokkal gyógyítható.  Az első antibiotikumot, a pencillinek első képviselőjét 1928-ban, 9 évvel Ady halála után fedezte fel Alexander Fleming)